Délnyugat - Dublin. A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította. John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban. Ma az anglikán ír egyház dublini és…
Assisi - Reggio Umbria Ez a gyönyörű középkori város, muskátlis utcáival, szökőkutas tereivel Szent Ferenc (kb. 1181-1226) hagyatékának méltó örököse. A szent nyughelye is, mint a többi más ház, látnivaló, turistalátványosság súlyos károkat szenvedett 1997…
Utazásunkat a Baltikum felé, sok éves érdeklődésünk előzte meg. Ifjúkori emlékeinkből felsejlett, hogy már a Szovjetunió fennállása idején is a három kis balti „állam” más volt, mint a birodalom többi tagországa. Már…
Az 5. napot a természeti szépségeknek szenteltük. Lofer környékén nagyon szép szurdokok és barlangok találhatóak. Ezekkel az a baj, hogy nagyon kiesnek a fő osztrák útvonalakból. Nekünk viszont szinte a szomszédban volt és igazából ezért is jöttünk erre a vidékre…
Álomkastély formájában vált valósággá egy királyi vízió. A világ 100 csodáinak egyike! Neuschwansteinban egy álom valósult meg: a kastély tornyai és erkélyei a bajor Alpok erdeinek sűrűjéből bukkannak elő. A látogató egy színházi előadás díszletének…
Az 5. nap 3. helyszín: A kombijegy harmadik helyszíne ez a barlang. Gyakorlatilag 1980 óta böki a csőrömet ez a barlang (aki ismer minket, tudja, hogy barlang mániások vagyunk, ha van a közelben egy, akkor azt mindenképpen igyekszünk megnézni). 1980 környékén kaptunk…
A Széchenyi téren álló köztéri szobroknak szenteljük ezt a kis összefoglalót. Korábban már beszámoltunk a téren álló Városházáról és A Csatatéri Emléktemplomról, vagy más néven Fogadalmi templomról, most jöjjenek a teret körülölelő történelmi jelentőségű szobrok. Zászlótartó…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ezen a hétvégén csak úgy bementem Grácba sétálgatni, nagyon jó volt. Igazából ezt a kastélyt akartam megkeresni, mert ez még hiányzott a kollekciómból, pedig tudtam, ez sem múzeum kastély. Viszont rendkívül látványos…
Portwenn, a képzeletbeli tündéri cornwalli halászfalu a helyszín, ahol a fenti szavak elhangzottak. Itt él Doctor Ellingham, a megnyerő londoni sebész - vagy nem is annyira megnyerő? Inkább kiborító. Az ő antiszocializációs folyamatáról szól…
Sziasztok, Gábor vagyok! Még a Goslarból hazafelé menet találkoztam ezzel a kastéllyal, de csak most került sorra (nem véletlenül). Akkor egy ahogy esik úgy puffan utat terveztem. A német oldalon nem is volt semmi probléma. Ott úgy látom…
A déli sziget legnagyobb városa és Auckland után a második legnagyobb város Új-Zélandon. Nagyon szép város VOLT!!! Idén február 20-án hatalmas földrengés pusztította el a várost. Én egy nappal előtte voltam itt. A képek még megmutatják milyen szép is volt a város…